A sofőr meghalt, két utasa pedig súlyosan megsérült csütörtökön hajnalban az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháéza közelében, ahol autójuk letért az útpályáról - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei RFK sajtószolgálatától.
Írta:: szerk Dátum: 2009. augusztus 06. csütörtök, 17:08
Kiskunfélegyházán május 12-én kedden 11 órakor a Petőfi téren lesz az iskolások számára a program. A rövid drogfelvilágosító előadást, majd a "Drogmentes Kapitány" avatást követően a csatlakozók a csapattagokkal együtt közösen futhatnak is néhány száz métert egy drogmentes Magyarországért.
Három kisgyermek sérült meg egy balesetben pénteken reggel Kiskunfélegyházán, a kicsik gyermekülés nélkül utaztak - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
Írta:: szerk Dátum: 2009. április 27. hétfő, 07:21
Karcolás sem esett azon a részeg férfin, aki a sínek között aludt, miközben átrobogott felette a vonat hétfőn este Kiskunfélegyházán - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
Posta Imre nevére érdemes rákeresni az interneten: a rendőrség pszihológusaként dolgozott (segített feldolgozni a lelki terheket). Nagysikerű könyve: Rendőr közigazság. (Bolti ára: 2 950 Ft) "A szerző a kiemelt rendőri elit, a Köztársasági Őrezred szakembere volt. Még 2006 nyarán a cég vezetőjének írt, majd később Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is megküldött tájékoztatói miatt fegyelmi határozattal bocsátották el a testülettől. A könyv valóban megtörtént események analógiájára támaszkodva, megrendítő őszinteséggel beszél a mai kor rendőrségéről, ügyészségeiről, politikusairól, összefonódásokról."
Az előadás április 17-én lesz 17 órai kezdettel a Béke téren a Padkaporos házban.
Horváth Gábor az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark igazgatójának előadása április 19-én 16 órai kezdettel Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Gimnázium új épületében.
Házigazda: Rosta Ferenc igazgató, bevezetőt mond Busa Imre alpolgármester.
A rendezvény díjtalan, a szervezők adományokat elfogadnak.
Összetűzésbe keveredett a biztonsági személyzettel és használta az önvédelmi fegyverét egy férfi szombaton hajnalban egy kiskunfélegyházi diszkónál, a lövöldözőről kiderült, hogy pénzügyőr - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
Tudósítás: Beszorult autójába a sofőr Kiskunfélegyházánál
Nyerges vontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden kora délelőtt Kiskunfélegyháza határában. Pap-Szigeti Sándor tű. őrnagy, a kiskunfélegyházi tűzoltóság parancsnok-helyettese elmondta: a Csongrádi út és a 451-es főút kereszteződésében a billenőplatós Volvo nyerges vontató a bal elejével ütközött a személygépkocsi bal oldalának.
Írta:: szerk Dátum: 2009. március 11. szerda, 09:47
Egy 16 éves fiatal meghalt, ketten pedig megsérültek abban a balesetben, amely szombaton történt az M5-ös autópályán Kiskunfélegháza közelében - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
Írta:: szerk Dátum: 2009. február 23. hétfő, 08:34
Csoportosan elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt vett őrizetbe három tizenéves fiút a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság, a kamaszok egy járókelőt raboltak ki a város egyik sötét utcáján - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.
Írta:: szerk Dátum: 2009. február 18. szerda, 08:15
Immár hagyomány, hogy Szilveszter napján városunk nagy szülötte, Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a város. A Petőfi-emlékház falán lévő márványtáblát koszorúzták meg december 31-én az önkormányzat, a politikai és civil szervezetek, intézmények képviselői.
Az MSZP szerint le kellene mondania megyei és helyi önkormányzati képviselői mandátumáról annak a kiskunfélegyházi iskolaigazgatónak, aki az interneten található képek szerint hagyta, hogy egy diákját Adolf Hitler viaszmásával fényképezzék le.
Írta:: szerk Dátum: 2009. január 14. szerda, 07:47